Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Tüskés Tibor levele a Bárány vére című kötetről

2008.03.23

Tüskés Tibor levele Pécsről

 

 

 

Kedves Lajos,

 

mennyi szép szó és varázslatos szám a feladó címében: Feketeerdő, Erdőalja, 11. 9211. – S főképpen szép metafora a verseskötet címében: A Bárány vére. – Szívből köszönöm rám gondolásod jelét és a hűséges emlékezést. Ha jól számolom: hatodik vagy hetedik könyved. (Az ezekről való szólás is belefért volna a kötetzáró szövegbe.)Kép

Szűkszavú, tömör, hiteles versek – ez a benyomásom a versek végigolvasása után. Jó mestert választottál. Ami a Számvetés végén (az „égve felejtett villany”) nyílt utalás, az a történelem végén ki is van mondva. De „a sírás ketrece”, meg a Bárány metafora is vall „eredetéről”. Néhány verset, mint számomra legkedvesebbet külön is megjelöltem: Isten előtt, Arcod mögött a másik arc, feketén ragyog, Szemben a tengerrel, ott izzik még. Ezekben sejtem legegyénibb, legerősebb hangodat.Kép

A másik nálam a politika. A legjobb értelemben vett közéleti, történelmi tárgyú versek. Mosonmagyaróvár, úgy látszik, meghatározó indítást adott. Jó, hogy ezek a versek is – költészetté érlelték az ismert eseményeket.

- Még egyszer jó szívvel köszönöm küldeményedet. Gratulálok a kötet megjelenéséhez. Minden jót kívánva baráti szeretettel köszöntelek:

T. Tibor

2008. március 14.

 

Hozzászólások

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.