Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


új versek

Berzsenyi szólongatása

 

Berogyott Róma ege, s a niklai ég alatt

elporladtak a ki sem mondott szavak.

Csak a vágy és a felszálló képzelet

termett ódákat, költői leveleket.

 

S akár a kamrába besurranó egér,

a magány is eléldegél  egy ideig rajtuk.

Romlik a test mellett a lélek is,

szétmar mindent a közöny akár a pestis.

 

Romlásnak indult, bár még nem romlott meg,

csak indult, a remény megmaradt.

Hátadat vastag falnak – 18. század –

támasztottad, s benned az akarat

 

néha-néha föllobbant, s verset termett

s naggyá tett a pillanat.

Bár hazád fölött csak a Hold világolt,

s országszerte egy-két gyertya lángolt.

 

Bölcs öregember lettél – mondanám,

De a bölcsesség is akár a szalmaláng

ellibben, elfújja a somogyi szél.

Nem ver gyökeret poros ég alatt

 

Faggatlak Berzsenyi hol vagy?

Mit vittél magaddal, mit fojtott beléd

Kölcsey néhány hányaveti mondata,

hogy azt mondtad, elég?

 

Ha ma élnél nem törődnél, ebben a

még nyeglébb korban, hogy kinek

van, s kinek nincsen igaza,

s mit gondolnak rólad a modernkedők

 

az építmény áll, égbolt van fölötte,

ha csak 137 vers is maradt utánad.

Mit vártál? Jobb lesz hozzád

a lázas, forradalmas 19. század?

 

Nyavalyáidat gyógyítgattad, s bort ittál,

és sajnáltad magadat nagyon.

Azt hitted lesz, pedig titokban

tudtad, hogy nincsen irgalom.

 

Magadnak ártottál, ezt nem gondoltad

végig. Kocsikázva a Balaton felé.

Morogj csak öreg, Róma s Babilon elbukott,

rogytak korábbiak későbbi birodalmak elé.

 

A szárnyas idő fájdalom elrepült

fölötted, s fölöttünk is akár.

Vijjog egy éjfekete, sötéténél is

sötétebb madár

 

Faggatlak Berzsenyi, nagy titok vagy.

A teljességhez egy vers is elég.

Közelít a tél, nincs rózsás labirynth,

S nem balzsamos a lég.

 

Most nyáron is tél van, Horatius

Néha nekem is eszembe jut.

Szólítlak, feleletre nem is várva.

Niklára fut ez a vers-gyalogút.

 

 

Cikkek

Felszámolás

2011.07.26

 
Teljes bejegyzés | Menüpont: új versek | Hozzászólások: 0

Jajistenem európa

2011.07.26

 
Teljes bejegyzés | Menüpont: új versek | Hozzászólások: 0

Fújja a szél (Pálos Rozita emlékére)

2011.03.02

 
Teljes bejegyzés | Menüpont: új versek | Hozzászólások: 1

Szakad a hó

2011.01.24

 
Teljes bejegyzés | Menüpont: új versek | Hozzászólások: 1

Január dideregtet

2011.01.10

 
Teljes bejegyzés | Menüpont: új versek | Hozzászólások: 0

Metszet

2010.12.22

 
Teljes bejegyzés | Menüpont: új versek | Hozzászólások: 0

Októberi csönd

2010.10.31

 
Teljes bejegyzés | Menüpont: új versek | Hozzászólások: 0

Elpereg lassan

2010.08.30

 
Teljes bejegyzés | Menüpont: új versek | Hozzászólások: 0

Magyar október

2010.08.27

 
Teljes bejegyzés | Menüpont: új versek | Hozzászólások: 0

Ősz jön

2010.08.18

 
Teljes bejegyzés | Menüpont: új versek | Hozzászólások: 0

Rendületlenül

2010.08.09

 
Teljes bejegyzés | Menüpont: új versek | Hozzászólások: 0

A Szépség

2010.08.08

 
Teljes bejegyzés | Menüpont: új versek | Hozzászólások: 0

Egy angyal szállt el fölöttünk

2010.07.25

 
Teljes bejegyzés | Menüpont: új versek | Hozzászólások: 1

Felirat

2010.07.18

 
Teljes bejegyzés | Menüpont: új versek | Hozzászólások: 0

HB (Halotti beszéd)

2010.06.06

 
Teljes bejegyzés | Menüpont: új versek | Hozzászólások: 0

« előző

1 | 2 | 3 | 4 | 5 | 6

Következő »