Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Szakad a hó

2011.01.24

Szakad a hó

 

 

Láttam a tengert és nem láttam

semmit. Hol a tenger?

Belül hullámzik? Az, amit

elképzel az ember?

 

Térdelsz az alkonyatban,

mellig a véres Napban.

Mennyi kimondatlan szó,

mennyi mondat elvarratlan.

 

Ötven éve nagyanyám falán a fénykép.

Húsz éves nagybátyám nyakig a Donban.

Baka büszkeség sugárzik róla,

s most halhatatlan.

 

Isten nézte, hogyan válik

semmivé ő is. Szánta?

Hinni akarom, hogy így van,

tudom, hogy hiába.

 

Nem láttam a Dont, nincs is, csak

január van. Torkig januárban.

Harang szól, 68 éve kong.

Ágyékig a halálban.

 

Akit anya szült, a remény elé térdepel,

S kérdezi hol az Isten?

Sehol mondatja fájdalom, kattog a vonat,

szalad a nincsben.

 

1943 januárja hóval tömve

a jászol.

Nagyanyám falán az a fénykép

is megtelik halállal.

 

Csordultig. Nyarak égetnek, mégis

fázom Uram, Isten!

Bárcsak tudnánk kapaszkodni valamibe,

alámerülni a hitben!

 

Bakasapka alatt az arc mosolyog,

szeretetben megfürödve.

Az is meghalt, aki föltartott kézzel

gyalogolt a jövőbe.

 

Nincs is jövő, a múlt ráomlik

mint hegyoldal a kicsi hazára.

Térdepelsz szemközt ezerkilencszáz-

negyvenhárommal, de minden hiába.

 

Sírsz, apád könnyével is

sírsz mintha,

szemedből hatvannyolc év

keserűsége folyna.

 

Tengert keresel? Beletemetni

a temetetlen holtat?

Istent? Hisz az is ott halt meg

nyomorultul. Fekszik a holtak

 

között. Megfagyva, befagyott

szájjal kétségbeesetten.

Látjuk arcán az iszonyatot, hogy

mire képes az ember.

 

Minden összekeveredik tisztára

talán csak az emlékezés mossa a múltat.

Szakad a hó kint és bent, csak a vers

ébresztget élőt és holtat.

 

 

 

 

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

szalaikincses.eoldal.hu

(Ibolya, 2011.04.19 17:18)

"Szakad a hó kint és bent, csak a vers

ébresztget élőt és holtat."

"csak" a vers
- de nem csupán ébresztget - fel is ráz!